Rejtélyes farsang a Kollégiumban

  • 0

Rejtélyes farsang a Kollégiumban

Category : Galéria

A Bocskai Általános Iskola Kőrösi Csoma Sándor Kollégiumában mindig történik valami.

2025. február 12-én este rendhagyó farsangot rendeztek a kollégisták számára. Idén sem a hagyományos módon, jelmezbe öltözve farsangoltak a diákok, hanem egy különleges nyomozás volt az este fő programja. A kollégisták izgalmas, gondolkodtató, de emellett szórakoztató és humoros feladatok megoldásával keresték meg a rejtélyes csomagot.

A diákok öt csapatot alkottak és elindultak, hogy felkutassák az első nyomozási helyszínt. Minden csapat más útvonalon indult el a kollégium területén, hogy eljussanak a végső állomásra.

A vetélkedő egy kitalált történetre épült, mely szerint reggel egy csomag érkezett a kollégiumba, ami aztán szőrén-szálán eltűnt. A feladatok megoldásával ezt a csomagot kellett megtalálni és a megfejtett kóddal kinyitni. Az állomásokon különböző feladványok várták a diákokat, pl. rejtvényt kellett megfejteni, ami a kollégium életével volt összefüggésben. Volt olyan helyszín, ahol az első félév eseményeiből egy montázst kellett összeállítani, majd időrendbe tenni, s ezáltal juthattak tovább. A feladatok közül természetesen a matematika sem maradhatott ki, melynek segítségével a diákok eljutottak az utolsó helyszínre.

A nyomozás során a csapatok egy szétvágott levél darabjait gyűjtöttek össze, amelyeket összeillesztve megtalálták a titkos kódot. Ez a kód volt végül a lakat kinyitásának kulcsa, amely a rejtélyes csomagot zárta le.

A csomag tartalma egy titkos felajánló ajándéka volt: több doboz pizza, amelyből minden kollégista részesült.

A farsangi rendezvényt a másnapi hagyományos, közös fánksütés zárta.